Y… Így hívnak minket, kategória vagyunk, skatulyákban élünk és – a magam részéről – annyit olvasunk vélt vagy valós hibáinkról, hogy elhisszük, magunkévá tesszük és szinte már direkt, így létezünk. Mintha másképp nem is lehetne, rettegünk kimondani azt ami belül van, meglazítjuk a kapcsolatainkat, bántunk és bántanak, nincs cél, nincs kitartás, nincs erő, mintha muszáj lenne így élnünk. Mintha mindez elég lenne. Én azért még hiszek bennünk. Ha körülnézek csak a saját barátaim között, azt látom, hogy igenis intelligens, működőképes, valóban mélyen gondolkodó fiatalok vagyunk, csak elromlott bennünk valami. Talán mert középen állunk. Az eggyel idősebb generáció nem vesz minket komolyan és ez fáj az önérzetnek. A fiatalabbak szintén nem értenek. Nekünk csak mi maradtunk. Egyik oldalról sem számíthatunk elismerésre, egymást kell erősítenünk!
Azt hiszem (bár ez messze nem biztos), hogy ezt a blogot azért hoztam létre, hogy rólunk meséljek. Pontosabban Róluk… Az én ingatag, bizonytalan, mókás, rettegő, gondolkodó és félig élő barátaimról. Mondjuk betűrendben. Igen!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: